A kilencvenes években többször
találkoztunk azzal a jelenséggel, miszerint hulladéklerakókból elszivárgó
szennyezett talajvizek kutatása során a fajlagos ellenállás és a
polarizálhatóság területi eloszlása lényegesen különbözött. Ez alapján jogosan
tételezhető fel, hogy a felszín alatti vizek kutatásában világszerte széles
körben alkalmazott ellenállás-módszerekhez a gerjesztett polarizációs mérések
hasznos kiegészítő információkat adnak, amik a környezetvédelmi kutatásokban is
használhatók lehetnek.
Ebből a megfontolásból kiindulva cégünk,
az ELGI és a VITUKI TR 1996-ban "Gerjesztett polarizáció a vízbázisok
védelmében" címmel közös pályázatot nyújtottak be az egykori Országos
Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) részére. A pályázat célja a víztároló
képződmények kutatásában általánosan ismert és alkalmazott geofizikai, elsősorban
geoelektromos módszerek a gerjesztett polarizációs (GP) módszerrel való bővíthetőségének
alátámasztása és az alkalmazásának szorgalmazása, népszerűsítése volt.
Az ezzel kapcsolatban végzett
kísérletek eredménye összevethető volt különböző földtani körülményekkel
jellemzett magyarországi (hulladéktároló) és németországi (ülepítő tároló) esettanulmányok
során kapott eredményekkel. Ezek alapján egyértelműen kimutatható volt, hogy az
ellenállás csökkenésével (és ezzel párhuzamosan a kísérleteknél használt só
koncentráció növekedésével) a polarizálhatóság mértéke növekszik, azonban a két
paraméter változása nem azonos jellegű, a két paraméter között nem lineáris a
kapcsolat.
A polarizálhatóság mértéke főleg
a „közepes” szennyezettségi állapot felismeréséhez nyújthat fontos
többletinformációt, amivel például a romló tendenciák hamar azonosíthatók
lehetnek, és lehetővé teszi, hogy viszonylag korán, még a súlyos
szennyezettségi állapot beállta előtt megelőző vagy kárelhárító intézkedések történjenek.